Most hirtelen annyi minden támadott le, hogy. Az első az természetesen az izgulás, elképesztő hullámban tört ma rám, továbbra is jelek után kutatok, figyelek, hogy megerősítsem vagy elvessem az izgulás tárgyát. Nem egészen tudom leírni, milyen érzés, de ha valaki már izgult olyanon, ami nem saját hatáskörbe tartozik, de életfontosságú, akkor érti. Olyan, mint egy rossz vizsga. Vagy amikor először vadvizieveztem. No nem rafting, hanem kőkeményen egyedül kajakban a gyorsvíz ellen. A víz 4-5 fokos volt, és természetesen az első dolog - miután sokkoltam magam és környezetemet az egésztestes neoprén (miért nem prém? az kedvesebb) ruha viselésének magas gúnyolódásra/viccelődésre-okot-adó faktorával - be kell engedni a fent említett iszony ruházat alá a hideget. Mert csak ekkor tart majd melegen. Viszont tényleg melegen tart, ezt többszöri kényszermártózás után saját tapasztalatból állítom. Szóval ott állsz beöltözve, megfürödve jegeces folyóban, beülsz a kajakodba, beborulsz, beülsz, és ismét beborulsz. És akkor jön az első izgalom hullám, mármint az elős igazi, ami nem amiatt van, hogy mi lesz, hogy lesz. Hanem amikor szembesülsz azzal, hogy hiába evezel jól, hiába úszol jól, itt olyan erőkkel állsz szemben, amik nem cicóznak, nem engednek. Az a zsigeri izgulás, amikor felötlik benned, hogy mégis mia a dunnafasznak vagy itt, de menni kell, mert. Odataszít a muszáj is. Az az izgulás, amikor hatalmadat vesztetted, nincs apelláta (kedvencbarátom szerint lamelláta), kie kell bekkelni a végét.
Nem tudom leírni, mennyire észveszett ez, mennyire nem tudsz csinálni semmit, és mennyire egyedül vagy ebben, hiába vannak melletted annyian, és hiába vannak páran igen közel, nem értik, amíg nem mentek ezen át.
Egyetlen rosszabb dolog van. Január 24. Amikor megállt a világ. Az egész világ. De ezt máskor. Tán. Most vannak a fejemben többi dolgok, azokat is ki kell
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése